"Nem számít, milyen volt az életed eddig: a mai nap egy új kezdet.

Isten irgalma mindennap a rendelkezésünkre áll. Ne hátra nézz, hanem előre!" JM

Új kezdet

Minden nap egy új lehetőség

Látogatók

0652696
Ma
A héten
A hónapban
Összesen
88
1210
7410
652696

2024-02-22 10:56

Istentől jövő próbatétel, kísértés
Célja: Hitünk megerősödése

Mit is takar ez a szó, kísértés? A héber szó fordítása: megpróbál, megkísérel, kísérletet tesz, próbára tesz. Ez a szó jó és rossz értelemben is használható.

A kísértésnek három fajtája van. Az egyik az, amikor Isten kísérti, próbálja az embert. Ennek célja az, hogy az ember edzetté, szívóssá, állhatatossá váljon. Az Istentől jövő próba egyben egy vizsgálati eszköz, amely a hívőségünk hitelességének bizonyítására szolgál. A próbák során tanúsított viselkedésünk fogja hitelessé tenni hivőségünket. A másik formája a kísértésnek, amikor a Sátán kísérti az embert. Neve is azt jelenti: Kísértő. Az ő célja: bűnbe vinni, Isten ellen fordítani minden embert. Ezért tesz mindent, ezért csábít, ezért kuszálja össze a dolgokat, ezen mesterkedik, hogy Isten ellen lázítsa az embereket. A kísértés harmadik formája az Isten-kísértés, amikor az ember kísérti Istent. Ennek oka Isten szavahihetőségének megkérdőjelezése. Célja, hogy Istennel direkt módon igazoltassa szavának betartását, ami nagy bűn és a hit teljes hiányát jelzi.

Mi a különbség az Istentől és a Sátántól eredő kísértés között? Alapvető különbség, hogy Isten jó célt munkál vele, míg a Sátán nyomorba akar dönteni általa. Tudni kell, hogy Isten gonoszsággal nem kísért! Isten próbára tesz. Ami Istentől jön, az csak jót munkál bennünk és szeretetből fakad! Látjuk Ábrahám életében is. „Az Isten megkísérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felelt: Ímhol vagyok. És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, akit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közül egyen, amelyet mondok néked.” 1Móz. 22:1-2. A próbatételnek az volt a célja, hogy Ábrahám engedelmeskedik-e Istennek akkor is, amikor valami nagyon nagy dolgot kér. Isten tudni akarta azt is, hogy van-e az Úrnál kedvesebb ezen a Földön Ábrahám számára? A kísérlet eredménye az lett, hogy bebizonyosodott, hogy Ábrahám mindenek felett szereti az Urat és bízik Benne teljes szívéből, ezért hitének minősítése igen nagy és hatalmas. Az egész Biblia bizonyságot tesz róla, hithősként említi, példaként áll szemünk előtt.

Izrael népét is megpróbálta az Úr. „És emlékezzél meg az egész útról, amelyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem?” 5Móz. 8:2. Az Úr engedte meg a nehézségeket, Ő próbálta népét, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a szívben. Ez történik velünk is, testvéreim! Próbák érnek bennünket naponként, hogy lássák, mi magunk is lássuk, hogy milyen emberek vagyunk, mi van belül a mi szívünkben, milyen a mi hitünknek minősítése? Vajon az emberek a próbáink során hívő embert látnak-e bennünk, olyan embert, akiben látszik, hogy Isten munkálkodik az életében?

Milyen az, amikor Isten próbál bennünket? A kipróbálás személyre szabott. Nem mindenkinek egyforma az ereje, ezért Isten mindenkit erejéhez képest próbál, nem enged nagyobb próbát senki számára, mint azt elhordozhatná, de annyit megenged!

Milyen kísértések érnek minket? Először is: mindennapos döntéskényszerben vagyunk. Szinte óránként választanunk kell jó és rossz között. Ilyen választások: A Bibliát veszem-e a kezembe vagy egy másik könyvet? Mivel töltöm a szabad időmet? Az Úr munkájával vagy világi szórakozással? Látunk egy bajba jutott embert. Segítek, jót teszek-e vele vagy elkerülöm? Meglátogatom-e beteg testvéremet vagy fontosabb dolgaim vannak? Sok a munka és jól is fizet, de imaházba is elmehetek. Melyiket választom? Döntenünk kell! És döntéseink alapján meg lehet ítélni, milyen emberek vagyunk, milyen hitünk van az Úrban.

A hívő ember állandó veszélyhelyzetben van. Mindennapi életünkben olyan emberek között vagyunk, akik között lelki életünk tisztasága állandóan veszélyeztetve van. Mindig tartani lehet attól, hogy beszennyeződünk, és olyan dolgot mondunk, teszünk, ami eltávolít az Úrtól. Folyamatos ostromállapotban van a hívő ember a Sátán és a hitetlen emberek részéről. A munkatársaim már régóta próbálkoznak azzal, elhagyja-e káromkodó szó az ajkamat? Mindig próbálnak olyan cseles dolgokat tenni, hátha sikerül csak egy kis szót is kicsikarni, ami már nem oda illik, nem Isten szolgájának szájába való. Vagy egy jókedvű környezetben egy kicsit mi is tréfálkozunk, a derű fokozódik és könnyen olyan helyzetbe sodródunk, aminek a végén a rólunk készült minősítés már nem olyan, mint korábban. Szüntelenül vigyázni kell!

Mindennapos kísértés lehet a kifárasztó szenvedés. Ilyenek a betegségek, amiket testünkben hordunk és folyamatosan viszik el erőnket.

Erős próbatétel a bosszantó ellenségek jelenléte: olyan családtag, házastárs, szomszéd, munkatárs, akinek szinte élete célja, hogy a hívő ember életét megkeserítse, minden alkalmat kihasznál a bosszantásra. Nem mindenki élete egyforma! Van, akiről ezt írja az Írás: „Tudom, hogy ott lakol, ahol a Sátán királyi széke van…!” Jel. 2:13. Ilyen körülmények között nem mindegy, hogy hogyan viselkedünk, mert eközben saját hitünkről, szeretetünkről mutatunk fel minősítést mások felé.

Ravasz támadásokban is részünk lehet. Sokszor előfordul, hogy az Isten és a Sátán kísértése egybeesik. Adódik egy helyzet, amit a Sátán készít elő, és Isten nem hárítja el tőlünk, mert akarja látni, hogyan állunk helyt. Megengedi azt a próbát. Izrael népe a Sátán mesterkedése nyomán a pogány isteneket kereste, azoknak hódolt. Ezért az Úr haragja felgerjedt és hagyott pogányokat közöttük, „Kik azért hagyattak meg, hogy megkísértse általuk az Úr Izráelt, hogy meglássa, vajon engedelmeskednek-é az Úr parancsolatainak melyeket parancsolt az ő atyáiknak Mózes által?” Bír. 3:4.

Ma is idegen tanok kínálgatják magukat mindenfelé, a Sátán igyekszik hozzánk férkőzni, tiszta hitünkbe idegen felfogást csempészni. Az Úr minden segítséget megad, Lelke által vezet, figyelmeztet, hogy jó döntést tudjunk hozni. Mindig összemérhetjük Igéjével mindazokat, amiket hallunk, tapasztalunk a világban. Rajtunk áll, hogy mit engedünk a szívünkbe, mennyire válik próbatétellé számunkra egy-egy idegen tannal való találkozás. E próbatétel során nyilvánvaló lesz, milyen erős a hitünk, meg tud-e ingatni a hamis tanítások bármiféle szele?

Ezek a próbatételek mind kívülről érnek minket. Belülről másfajta kísértésekkel számoljunk. Ma az embereket testet, lelket kimerítő, idegfeszültséges élet terheli. Rohanó világban élünk, mindenre kevés az idő, főleg az emberi kapcsolatok építésére, ápolására. Nem mindenkinek egyforma az élete. Van, akinek már nagyon sok ideje van, nem tud vele mit kezdeni; van, akinek annyira kevés, hogy azt sem tudja, hogyan ossza be. Az időhiány miatt rengeteg feszültség, idegkimerültség jelentkezhet. Ezek a hívő embert is érintik. Sok elfoglaltságot ad a család, a munkahely, a gyülekezetben végzett lelki munka, a testvérekkel való kapcsolattartás – mind-mind időt igényel. Isten szolgája szeretne mindenütt megfelelni, mindenben hűséggel megállni. Időnként úgy érzi, túl van terhelve, nem bírja már a sok tennivalót. Felmerül szívében a kérdés: Van-e értelme mindennek? Én is belekerülök néha ebbe az állapotba, és ezek a vers-, éneksorok jutnak eszembe: „Hányszor hittem már, hogy erőm elfogyott, vége, nincs tovább…” „Miért is lett ilyen az út, én Istenem? Mikor elindult, erős volt és boldog, azóta mennyi minden összeomlott!…” „Sokszor úgy érzem, összeroskadok. Nem jönnek többé jó és szép napok…” Akkor úgy látja az ember. Pedig dehogyisnem jönnek! Még sok szép nap jöhet! Csak abban az állapotunkban gondoljuk azt, hogy nem lehet Isten akarata az a próbával terhelt helyzet. Ilyenkor nagy a veszélye, hogy fásulttá válunk, megtagadjuk addigi bizalmunkat, hitünket az Úrban, belefáradunk az Úr követésébe és azt mondjuk, hogy nincs értelme.

Jakab tudja, hogy az összes külső kísértéssel szemben legfontosabb ellenálló erő a belső tisztázottság. Belül le van tisztázva bennem, hogy mi miért van. Mindennél fontosabb, hogy én tudjam, mi miért történik az életemben. Mert ha tudom, akkor egészen másképpen nézek a próbára. A mások által lehangolónak titulált, kudarccal fenyegető és boldogtalanná leértékelt helyzetet egészen más megvilágításba helyezhetjük. Az emberi értékeléssel ellentétben láthatjuk úgy a próbáinkat, mint Jakab apostol: „Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek, tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez!” Jak. 1:1-2. Kinek írta Jakab ezeket a sorokat? Anyagilag és lelkileg nehéz helyzetben, Izraelen kívül élő zsidó-keresztyéneknek. Ők nem értették azt, hogyan lehetséges, hogy istenfélő keresztyének, mégis súlyos megpróbáltatások közt élnek, súlyos igazságtalanságot szenvednek, ugyanakkor a körülöttük élő, őket sanyargató gazdagok irigylésre méltóan élhetnek. Ezért magyarázza el nekik Jakab apostol, hogy ha ezeket a próbákat elszenvedik, akkor az állhatatossá, kitartókká teszi őket, akiket nem hajt már ide s tova a tévtanítások különféle szele, a próbák sem sodorják el őket az Úrtól, hanem erős, megalapozott hitű emberek lesznek.

Amit itt a Bibliánk „teljes öröm”-nek fordít, az a szó ilyen fogalmakat takar: boldog, elragadtatott ujjongás, ünnepi öröm, rendkívüli vidámság. Nem is egy átlagos örömről beszél Jakab apostol! Mekkora ellentét! Emberi értékelés szerint nehéz próba, fájdalmas tapasztalat, Isteni értékelés szerint ünnepi öröm, elragadtatott ujjongás! A kísértés az örömnek nem tárgya, hanem alkalma! Amikor Isten minket egy-egy alkalommal próbára tesz, akkor minket elragadtatott ujjongás, ünnepi öröm töltsön el! Miért kellene így lennie? Azért, mert a próbák jót munkálnak ki az életünkben! Új életerőt hoznak, Isten felé irányítanak, felkavarják életünk állóvizét. A próbák alatt alkalmunk nyílik bepillantani Isten dicsőségébe, megtapasztalni rendkívüli gondoskodását! A próbák során erős, edzett, megalapozott hitű emberek leszünk. Milyen jó olyan embernek lenni, akit a kísértések semmiféle szele el nem tántoríthat az Úrtól, minden körülmények között hűséges marad! Bármilyen próbák érik, hű marad az Úrhoz, szolgálatához, gyülekezetéhez, bizton követi az Úr parancsát, soha meg nem szakad a kapcsolat közte és Isten között, hanem a próbák közt is az Úrra tekintve teszi azt, amit rábízott Isten. Hogy ezek igazak legyenek ránk, folyamatos edzésben, próbálásban lesz részünk. Csak a megpróbált, nehéz élet formál bennünk erkölcsi nagyságot! Szükségünk van ezekre, hogy szilárd hitünk legyen! Ezek a próbák mindig elhordozhatóak, nem haladják meg erőnket!

A próbák során megláthatjuk, mennyire rá vagyunk szorulva Jézus Krisztusra! A kísértések közben egyszer csak rájövünk, hogy csak az Úrral állhatunk meg, Hozzá hajtanak a számunkra néha megoldhatatlannak látszó helyzetek. Tudjuk, hogy Őnélküle semmire nem vagyunk képesek, semminek nem tudunk ellenállni.

Öröm megtapasztalni, hogy Istennél mindenre van megoldás! Ha nem volna próba, nem láthatnánk Isten hatalmát! Nem lennének bizonyságaink, amikre való emlékezés erőt ad az újabb próbák elhordozásához.

A próbák az elméleti tudásunkból Istennel való személyes kapcsolatot eredményeznek. Ez is öröm! Minden öröm forrása! Mikor megtanulunk Istenre figyelve cselekedni, Vele mindig szorosabb kapcsolatra törekedni, akkor már nem úgy nézünk a próbákra, mint kívülről jövő nehézségekre, hanem mint olyan eszközre, ami az Úrhoz közel segített minket.

Péter apostol így ír a kísértésekről: „…Amelyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között, hogy a ti kipróbált hitetek, ami sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dicséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor!” Ez a hit végső minősítése: dicséretre, tisztességre, dicsőségre méltó. A sok próba azért szükséges, hogy a Jézus Krisztus megjelenésére ilyenné váljon a mi hitünk.

Mindnyájan jártunk iskolába. Fizika órán olvastuk a tankönyvben a szabályt, hogy különböző anyagok hogyan viselkednek, ha ütés, hő, feszítés vagy bármi külső behatás éri őket. Hogy a tanuló elhiggye, hogy ez valóban így van, a fizika tanár kísérletet végzett. A kísérlet során olyan közegbe tette ezt az anyagot, ahogy le volt írva a könyvben, hogy a tanulók saját szemükkel lássák, hogy az az anyag tényleg úgy viselkedik, ahogy a könyvben le van írva. Ha az anyag úgy viselkedett, akkor a kísérlet sikerült. Ha nem úgy sikerült, akkor valamit elrontott a tanár és újra kellett kezdeni a kísérletet. Ez volt fizika órán. A Bibliánkban le van írva, hogy a hívő embernek bizonyos hatásokra hogyan kell viselkednie. Az Úr, Jézus Krisztus kísérletet tesz velünk. Olyan hatások közé tesz bennünket, amik le vannak írva, és vizsgálja, hogy ezek között úgy viselkedünk-e, ahogy egy hívő embernek viselkednie kell. A kísérlet akkor sikeres, ha valóban úgy viselkedünk, ahogy Isten elvárja tőlünk. Ha nem úgy viselkedünk, akkor nem sikerült a kísérlet, de nem azért, mert a Mester rosszul végezte, hanem az anyag nem úgy viselkedett, ahogyan várható lett volna tőle, tehát nem arról az anyagról van szó. Nem arany és ezüst, hanem fa és pozdorja, ami semmivé lett, elégett a próbák tüzében

Ilyenkor kapunk egy minősítést az Úrtól. Vagy azt, hogy drága aranyedény, hasznos az Én kezemben, dicséretre, tisztességre méltó a hite; vagy azt, hogy fa és pozdorja, ami elég a próbák alatt, semmivé lesz a hite, haszontalan eszköz.

A próbák között figyeljünk ezekre és gondoljunk bele alkalmanként, mi milyen minősítést adnánk magunknak? Ha figyelünk, látni fogjuk, hogy miben kell változtatnunk, hogy minősítésünk, amit Istentől kapunk, egyre jobb legyen. Azt tekinti Isten és a világ is hiteles hívőnek, aki a próbák között is állhatatos tud maradni. A próbák bebizonyították, hogy nem csak beszél, hanem szavai mögött van valami! Az ilyen hitet megjutalmazza majd az Úr! Ezért a próbákat ne szomorúsággal fogadjuk, mert azok segítenek bennünket hitünk erősödésében! Hanem legyen szívünkben ünnepi öröm, elragadtatott ujjongás, mert megerősödhetünk és közelebbről láthatjuk Jézus Krisztus arcát!

 

Horváth Gábor