"Nem számít, milyen volt az életed eddig: a mai nap egy új kezdet.

Isten irgalma mindennap a rendelkezésünkre áll. Ne hátra nézz, hanem előre!" JM

Új kezdet

Minden nap egy új lehetőség

Látogatók

0652724
Ma
A héten
A hónapban
Összesen
116
1238
7438
652724

2024-02-22 11:51

imageÉlt egy világhírű kötéltáncosról, aki arra vállalkozott, hogy a Niagara-vízesés fölé kifeszített kötélen végigmenjen. Hozzákészülődött a nagy mutatványhoz, mire elindult, már egész nagy tömeg volt körülötte. Az emberek szorongva várták, hogy mi fog történni. Mikor épségben lejött a kötélről, lelkes éljenzés és taps fogadta. A kötéltáncos így szólt az emberekhez
— Mit gondoltok? Át tudok tolni egy talicskát ezen a kötélen?
Először nagyon meglepődött mindenki a kérdésen, majd valaki azt mondta:
— Szerintem igen. Aki ilyen világhírű kötéltáncos, az meg tudja ezt csinálni.
Így is történt. A kötéltáncos újra nekivágott az útnak, most már talicskával a kezében. Az emberek lélegzetüket visszatartva figyelték az eseményeket, mikor aztán újra épségben földet ért, viharos taps tört ki. Aztán a kötéltáncos újra megszólalt.
— Láttátok, hogy át tudtam tolni, a talicskát. Most újra elindulok és valamelyikőtöket átviszem a talicskában. Ki vállalkozik rá, hogy beleül?
Döbbent csend fogadta a kérdést. Hát persze, hogy elhisszük, hogy át tudja tolni újra azt a talicskát, de hogy bele is üljünk! Akkor inkább nem hisszük el! Nem akarunk leesni és meghalni! – gondolták az emberek.

A hosszú csend után egy kisfiú kivált a tömegből, odament a kötéltáncoshoz és így szólt:
— Én beleülök, a talicskába!
Mindenki elképedt. Ki lehet ez a kisfiú? Természetesen minden érvvel le akarták beszélni a veszélyes vállalkozásról, de nem sikerült. A kisfiú beleült a talicskába és elindultak.
Az emberek halálra rémülve nézték a kötelet és a kötéltáncost. Egy örökkévalóságnak tűnt az idő, amíg visszatért a földre. Az eddigieknél sokkal nagyobb éljenzés fogadta.
Az emberek egymás szavába vágva kérdezték a kisfiútól:
— Hogy mertél beleülni a talicskába? Nem féltél?
A kisfiú csendesen ennyit válaszolt.
— Miért féltem volna? Hiszen az édesapám ő, aki vigyáz rám!
Eszembe jutnak azok az események, amikben mindenáron én akartam a megoldást megtalálni, a nehéz helyzeteket megoldani, ahelyett, hogy Istenre bíztam volna őket, „beleültem volna a talicskába” és hagytam volna, hogy vezessen, amerre Ő akarja. Milyen más lett volna minden!

Úgy érzem, rajtam kívül még sokan tudnának hasonló tapasztalatokról beszámolni, hogy hányszor próbáltak meg „okosabbak lenni Istennél”!
Talán ez a kis történet segíthet abban, hogy merjük újra- vagy talán először igazán rábízni életünket Isten szeretetére, hogy elhiggyük. Ő a legjobbat akarja a számunkra s, hogy egyszer őszinte hitvallásunkká válhasson ez a kis vers-részlet:

Életem ott van Isten tenyerén,
Azért nem félek én!
Bármi fáj nekem,
Mosolyog a szemem.
Száz jajszó között is bízom vakon,
Hitem fel nem adom!
Rám törhet vadul ezer baj, veszély,
Isten így szól: NE FÉLJ!
Miért is, mitől is félhetnék én
Az Isten tenyerén?!”